„Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb.”
Lk 22,24

Az arisztokrácia szó szerinti jelentése „a legjobbak uralma” (aristos=legjobb + kratein=uralkodni). Ám az ókori görögöknél maradva gyanús az áthallás Arészra, a háború istenére. Legutóbbi cikkünkben azt mutattuk be, hogy átfogó kutatások szerint a háborúk elterjedtsége és hevessége visszaszorulóban van, ha két évezredes távlatból vizsgáljuk. De mi a helyzet a versengés kevésbé erőszakos formáival?

Arész testvére Erisz, a viszály istennője. Athéné ellenlábasa, aki vele ellentétben bölcsen vezetett. Erisz gurította a versengés almáját a három szép olümposzi istennő közé, s robbantotta ki a trójai háborút. De miért is nem lehetett egyformán vagy különbözően, mindenesetre „egyszerre szép” Héra, Aphrodité és Athéné? Miért kell közöttük feltétlenül sorrendet felállítani? Addig nem is jutott eszükbe, míg a bűn almája fel nem ébresztette féltékenységüket.

De ami aktuálisabb kérdés: miért vetélkedünk három évezred múltán is elméleti győzelmekért? Miért érdekes, ki Miss Universe, a világ leggazdagabb embere, avagy ki lesz az első az olimpiai éremtáblázaton? Lehet, hogy „mindössze” annyi a hiba, hogy egy háromezer éves isteni üzenetre hallgatunk egy kétezer éves helyett? Avagy egy rossz istenre A Jó helyett?

Erisz a görög mitológiában a viszály és a veszekedés gonosz istennője. Nüx, az éjszaka istennőjének apa nélkül született leánya. Testvére többek között Nemeszisz, Gérasz és Apaté, a megtorlás, öregség és csalás istenei. Szülöttei az összes bajok, jelesül: Ponus (fáradság), Lethe (feledés), Limus (éhhalál), Ate (balsors), Horcus (hamis eskü). Nem egy olyan família, ahová szívesen tartozna az ember fia… Erisz aranyalmáját begurítva bármilyen barátságnak azonnal véget vetett, az ellenségek között pedig háborút szított.

A magyar Wikipédia még egy érdekes mondatot közöl a szócikk végén: „Azonban Eriszt nem mindig gonosz szándék vezérelte, ugyanis ő támasztotta az egészséges versengést is a gazdaságban.” A forrásként megjelölt Ókori lexikon (a Franklin társulat 1902-es kiadása) már nem említ gazdasági versenyt, csak „nemes versengést”. Szabó György Mitológiai kislexikonja (Kriterion, 1973) egyáltalán nem hozza sem a pozitív oldalt, sem a gazdasági verseny jótékony hatását. Révai Nagy Lexikona (19. kötet, 1926) a versenyképes szót így határozza meg: „(versenykész, ang. fit), mint sportkifejezés azt az állapotot jelzi, amely képessé teszi a versenyzőt, legyen az akár ember, akár ló, arra, hogy a versenyekben sikerrel részt vehessen. L. Training.” A versenynél találunk mind sportra, mind gazdaságra utaló szócikket, ám ez utóbbi kizárólag a kereslet-kínálat viszonyára, azaz az ezek összhangjaként kialakuló egyensúlyi árra vonatkozik. A két világháború közötti kiadvány messze nagyobb figyelmet szentel a lóversenynek, mint a gazdaságinak. A Magyar Katolikus Lexikonban nem szerepel sem hatékonyság, sem versenyképesség címszó.

Mégis, a verseny ma nem csak pozitívan cseng fülünknek, hanem XX. század második felében a versenyképesség egyik legfőbb egyéni és társadalmi célunkká lépett elő, központi bálvánnyá lett. Talán ez az ára a háborúk visszaszorulásának?

A verseny szó hatszor, a versengés kétszer fordul elő a Bibliában. Figyelembe véve, hogy a Biblia igen terjedelmes mű (közel 684 ezer szóból áll), csodálkozhatunk, milyen kevés figyelmet fordít Jézus erre az emberiség mindennapjait meghatározó fogalomra. Ha egy másik klasszikust, Homérosz Iliászát vesszük képernyőnkre, a „verseny” előfordulása már 21-re rúg, pedig az írásmű hossza „csak” hatoda a Bibliáénak (116 ezer szó). Az Iliász a Trójai háború 10 évéből mindössze 52 napot ölel fel. Csupa olyan eseményt ír le, mely Jézusnak nem tetszene: háború, öldöklés, sértődés, orzás, vetélkedés. A 716 szereplő kevés kivétellel erőszakos halált hal. Homérosz művében csak a kiemelkedő tettekre képes hősöket ismerhetjük meg: a legkiemelkedőbb harcosokat és vezetőket, de a Trója falai alatt harcoló sokaságot nem. Az arisztokrácia világában a legfőbb érték a harci dicsőséggel megszerezhető hírnév. Ritoók Zsigmond meghatározásában „A hírnév a közösség elismerése a közösség érdekében végrehajtott különleges tettekért”.

De vajon a mai hírnév és nagy tettek még mindig a közösség érdekeit szolgálják? Az együttműködést igénylő megtelt világban a nagy vagyonok felhalmozása időnként pont a közösség és a természet ellen elkövetett vétkeken alapul. Ennek értékalapú motivációja pedig a versengés, amely immár egyre ritkábban nemes. Az ókor arisztokrácia felfogása szerint a halandók csupán a hírnéven keresztül érhetik el a „nagyságot”, „halhatatlanságot”. Ám a kereszténységben ennél sokkal magasabbrendű és emberibb célokat kaptunk: „Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. Erre ezt mondta nekik: … Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna.” Lk 22,24-26

Szöveg: Tóth Gergely Afrikai Álom 12.